A hosszú élet titka

Nem a csoda kapszulákban vagy a mágikus terápiákban keresendő a megoldás, de a legegyszerűbb, leghatásosabb életelixírben… a táplálékban. Nincs a világon olyan gyógyszer vagy gyógymód mely felérne a saját szervezetünk regeneráló erejével és a sejtjeink élni akarásával. A kérdés csak az, hogy hajlandóak vagyunk-e segíteni a szervezetünket a túlélésért, fennmaradásért folytatott küzdelmében.

Gondolhatnánk, hogy jól működik a túlélési rendszer hisz volt rá pár millió év, hogy kialakuljon… és ki is alakult. Mi mindannyian olyan utódok vagyunk, akik ősei legalább addig jutottak az életük során, hogy utódjaiknak átadják a génjeiket. Ha belegondolunk, a rendszer kiválóan működik. Hisz amihez kialakult az nem igazán nevezhető kényeztető környezetnek. Talán elképzelni is nehéz, de az ősi elődeink fő táplálék forrása a néha elejtett, vagy elhullott álatok voltak. Amíg tartott… ez fontos, mert egy nagyobb testű állat sok napon át szolgálhatott élelem forrásként. Ezért van, hogy bizonyos tápanyagokhoz jelenleg nehezen jut a szervezetünk, hiszen ezek baktériumok és az erjedt élelemben találhatók. Aztán ha elfogyott az állati táplálék őseink magvakat, rovarokat és leveleket is fogyasztottak évszakhoz kötve, de amiből igazán sok volt az az éhezés. Ehhez jött, hogy maguk is a tápláléklánc részei voltak, szóval hirtelen kellett mondjuk egy nagyon éhes másik ősünk, egy kardfogú tigris, vagy egy grizli elől menekülni. Ez volt a stressz helyzet. Szóval ébernek kellett lenni és erős izomzattal rendelkezni és azt szakadtáig megerőltetni az életben maradáshoz. Aztán volt hideg és millió féle betegség… A rendszer, a szervezetünk minden próbát kiállt, hisz itt vagyunk. Így valóban mondhatjuk, hogy minden, ami nem ölt meg minket az erősebbé tett. Ezekhez, a pár szóban említett körülményekhez alkalmazkodott a szervezetünk, genetikánk. Úgy is mondhatjuk, hogy ezt ismeri, ebben van, vagy volt otthonos több százezer éven át.

A jelen kor más körülményeket hozott. Bármikor nyílhat a hűtőszekrény ajtaja és az élelmiszereink 90%-ban csak párszáz éve vannak velünk. Fűtött környezetben élünk, ritkán használjuk feszülésig az izmainkat, nem vándorlunk napokig préda után és a stressz teljesen mást jelent. A krónikus betegségeink, mint a cukorbetegség, a szív és érrendszeri betegségek, ízületi betegségek, allergia, elhízás, de a legujjab kutatások szerint az öregedés is, hogy csak párat említsek, mindegyike ennek a drasztikus változásnak köszönhető és a magunknak teremtett környezet szennyezés csak ront a helyzeten. A táplálkozásunk jelentős részét a feldolgozott élelmiszerek a szénhidrátok teszik ki. Nincs a szervezetünknek olyan funkciója, ami szénhidrát tárolására alakult volna ki. Ha volt is ilyen, úgy tűnik a bölcs evolúció szelektált és ezek az egyedek nem voltak életképesek. Hisz a szénhidrát fele annyi energiát hordoz, mint egy másik energiaforrás, a zsír. A zsír viszont raktározódik minden egyes sejtünkben várva az alkalomra, a felhasználásra, ami mostanában nem jön el. A raktározott, vagy inkább túlraktározott zsírkészlet elengedésére egyetlen egy génünk sincs. Van viszont 200 olyan génünk, amelyek éhezés alkalmával szabályozzák a zsírkészlet leg gazdaságosabb felhasználását. Hihetetlen, de annyira gazdaságosan, hogy akár hónapokat lehet túlélni élelem nélkül.

Ez a hatalmas élő „intelligens” organizmus, a szervezetünk, szinte minden körülményhez képes alkalmazkodni még az állandó táplálkozáshoz a folyamatos szénhidrát bevitelhez vagy még rosszabb a fruktóz semlegesítéséhez is. Hosszú évek kellenek ahhoz, hogy valamelyik krónikus betegség ledöntsön a lábunkról, vagy csak tünetei legyenek. De bármenyire is tagadjuk, igazán komoly erőfeszítéseket teszünk, hogy ez így legyen. Még ha úgymond figyelünk is az egészségünkre és mondjuk, egyszer egy évben elmegyünk egy vérvételre nem biztos, hogy azokat az értékeket tudjuk meg, amelyek fontosak lennének a kezdődő betegségek előrejelzésében. Sőt, egyáltalán nem. Ha valamit, akkor már a teljes kialakult betegséget állapítják meg. Ezekre a betegségekre mondják, hogy „csendes gyilkos”. Pedig ez nem így van. Pontosan tudjuk mérni, konkrét számok segítenek abban, hogy lássuk, hogy elkezdődött egy folyamat, amely komoly egészségkárosodáshoz vezet. Például a vércukor szintünket mérjük, ami semmilyen vagy kevéske információt ad az inzulin szintünkről kivéve, ha már a teljesen kialakult inzulin rezisztenciával küzd a szervezetünk, ami szinte minden betegségünk alapja. A koleszterin szintünket mérjük miközben a lipoproteinek méretét kellene, ami az egyik elő jelzője a kezdődő szív és érrendszeri megbetegedéseknek, de nem feltétlenül az okozója. És hányan tudjuk hogy, hogy áll a szervezetünk a vitaminok, ásványi anyagok terén, és tudjuk-e menyi D3 hormon vagy K2 baktérium segíti a sejtjeink funkcionális működését, és milyen magas a gyulladás szintünk… Beszélünk ezekről ebben a korban, amikor nem indulunk el otthonról anélkül, hogy ellenőriznénk hogy a telefonunk fel van-e töltve, van-e térerő, mennyi az adatforgalmunk… vagy, hogy elindulnánk-e az autónkkal műszerfal nélkül…. de a legfontosabbról, a saját szervezetünk állapotáról a saját életünkről, biológiai értelemben szinte semmit nem tudunk. Vagy ha valamit, azt az orvosainktól, de nem előre, hanem utólag és ha megvan a baj, nem az alapok gyógyítása vagy a betegség visszafordítása a cél, hanem az állapot kezelése.

A jó hírem az az, hogy van megoldás. Van, vagy lehet visszaút a betegségekből. Azt nem mondom, hogy egyik napról a másikra. Hiszen húsz, harminc év káros folyamatait kell visszafordítanunk. De a szervezetünk képes minden változáshoz alkalmazkodni, azokkal az ősi regenerálási folyamatokkal, amelyekkel idáig mindent túléltünk. Gondoljunk csak bele milyen eredményeket érhetünk el, ha nem gyilkoljuk folyamatosan a szervezetünket, hanem ezek a változások mondjuk kedvező irányba fordítanák a sejtjeink működését, újjászületését. Hány egészséges extra évvel ajándékozna meg minket a szervezetünk, ha jelenlegi tudásunkkal segítenénk a sejtjeink életképességét, regenerálódását… akár teremthetünk olyan körülményeket is, amelyből kimaradnak, de legalább csökkennek a degeneratív (nevezzük romboló) folyamatok és talán nem is akarnak a sejtjeink nem ujjá születni…

Hogy lehet-e 120 vagy 150 éves korunkig élni? Egyre valószínűbb, hogy igen. Ezt onnan tudják a tudósok, hogy minden sejtünk, amikor megújul, a legcsillogóbb, legfényesebb a polcról, és úgy áll csatasorba. Nem gondolunk bele, de a legegyszerűbb példa erre, hogy mindegy milyen idősek vagyunk az ivarsejtjeinkből (általánosítva), mindig tökéletes „vadi új” bébi születik. Ugyanez érvényes minden egyes sejtünkre abban az esetben, ha sikerül „meghalnia” a sejtnek és helyébe lép egy őssejt melyből egy „vadi új” tökéletesen funkcionáló sejt lesz. Hogy miért nem tudnak meghalni a sejtjeink, hogyan válnak „zombi” sejtekké és miért nincs elegendő őssejtünk? Ezekre a kérdésekre keresik a válaszokat és ezekről szólnak a legújabb felfedezések.

Az említett probléma megoldása egyszerűnek tűnik, mégis nagyon nehéz. Szemléletváltozásra volna szükség az egészségellátásban, tájékoztatásban, fejekben.

Eltelt sok száz év, míg elhittük, hogy a Föld nem a világegyetem központja és gömbölyű. Voltak érdekeltségi körök, akiknek nem ez volt az érdekük és ezért százezreket égettek meg az ilyen új gondolatok miatt. Hogy nem a sejt vagy az atom a legkisebb tovább nem bontható elemi részecske… a sor végtelen. Ilyen új gondolat, hogy az étkezésünk, vagy nem étkezésünk és egy kis életmód váltás befolyásolja az életünk hosszát, és hogy abból menyit tölthetünk egészségben. Az egészség üzletág vagy az élelmiszeripar nem adja könnyen és bár nem égetnek meg az új tudás miatt, nem lesz egyszerű. Hogy működik-e ez az új elmélet?  Nem tudom, de talán érdemes megpróbálni.