Nincs fogyás, amíg nem érted, hogy miért hízol...

és még sok egyéb. Ha, ezen betegségek valamelyikét megállapítja orvosunk, nagyon gyakran elhangzik, hogy „tessék lefogyni” kedves beteg. Vagy még a felszínen nincs is panasz, csak mi magunk nógatjuk saját magunkat, hogy jó lenne beleférni a régebbi ruháinkba és jó lenne lefogyni. De a kedves beteg, tehát mi magunk és gyakran az orvosok is fordítva ülünk a lovon, mert nem tudjuk, hogy az elhízás nem okozója a fent említett betegségeknek vagy fordítva, hanem mellékterméke egy sokkal veszélyesebb alattomos betegségnek. Ez a betegség a legfontosabb „vezér” hormonunk ellen irányul, amit úgy hívnak, hogy inzulin rezisztencia.

Hogy mi is ez a betegség és van-e gyógymód, van-e esély a visszafordítására és a lefogyásra?

Mielőtt rátérnék a válaszokra, szeretnék rámutatni arra a megkövült szemléletre, melyet sokak mellett a Magyar Elhízástudományi Társaság elnöke is hirdet… „az elhízás, életfogytig tartó kezelést igénylő betegség úgy mint a hipertónia (magas vérnyomás betegség) vagy a cukorbetegség”… Teljesen hibás! Ez a szemlélet rengeteg embert tántorít el már attól is, hogy utána járjon annak, hogy hogyan is kezdje el a gyógyulást, fogyást. De ha mégis, akkor a fent említett idézet is rámutat, hogy milyen információkhoz juthat az ember. Ha az itthoni tudományos főcsapás ezen irányba publikál, akkor nem sokat várhatunk az ideológiai fogyókúrás irányzatoktól. Talán ideig, óráig segítség, hisz minden jobb lehet a jelenlegi étrendnél, de valódi életfogytig tartó változás és hogy az az életfogyta minél távolabb legyen, csak az erre irányuló tudomány segítségével, megértésével érhető el. Pedig ha megértenénk, hogy mi is történik velünk a sejtjeink szintjén, egészen egyszerűen egészségesebbé válnánk. A krónikus betegségeink hihetetlen mód lecsökkennének. De mi lenne az iparágakkal melyek érdekeltek abban, hogy betegek legyünk és abban, hogy ha már betegek lettünk lehessen kezelni majd szinten tartani a betegségeket…..

Nézzük, mitől hízunk el, de egy pillanatra tekintsük át az anyagcsere folyamatot. Már itt látni fogjuk, hogy egyszerű következtetések milyen segítséget adnak a megértéshez. Szóval az alapoktól indulva, az élet fenntartásához, a sejtjeink, szervezetünk működéséhez energiára van szükségünk. Nagyon leegyszerűsítve energiát oxigénből és égéstermékből (kalória) állítunk elő. A megfelelő kalória mennyiséget zsírokból, fehérjéből, szénhidrátokból (rostokból) nyerjük. Hogy jól működjön a rendszer, az elfogyasztott és a megtermelt energiának nagyjából egyensúlyba kell lennie. Metabolikus vagy anyagcsere folyamatoknak hívjuk ezt a látszólag egyszerű, de nagyon összetett átalakulást. Nem csak bonyolult, de látszatra intelligens is. Azért látszatra, mert az evolúcióban semmi megtervezett „okosság” nincs. Egyetlen kritérium, a környezetnek való legtökéletesebb megfelelés. Ha ezt elfogadjuk, rögtön rengeteg kérdésre meg is születhet a válaszunk. A több millió éves fejlődésünk alatt nem fejlődtek ki olyan genetikai mechanizmusok, amelyek tudtak volna olyan környezethez alkalmazkodni, amelyben a krónikus betegségek vagy az elhízás feltételei voltak az életben maradásnak, vagy mérvadóak lettek volna. Egyszerűbben, az őseink nem tudtak elhízni, vagy cukorbetegek lenni, mert nem voltak adottak a környezeti feltételek, mint például az állandó élelemforrás. Ezen belül nem volt állandóan gyümölcs, feldolgozott ételek, vagy cukor. Az egyszerű következtetés az az, ha nem voltak ilyen körülmények, akkor hogyan tudott volna alkalmazkodni a szervezetünk a nem létezőhöz…?  Nem tudott. A valóság, hogy 7-8 ezer éve kezdett az emberiség földet művelni és állatokat tartani. A vadállatok befogása és a föld „kapirgálása” nem hasonlítható semmilyen téren a mai élelmiszer ellátó technológiákhoz és ez a párezer év csak pillanatnyi idő a törzsfejlődés folyamatában. Nem elég hosszú idő az adaptációhoz, alkalmazkodáshoz. Az pedig, hogy a jelen korban fogyasztott táplálékunk, ételeink, italaink több mint 90%-a csak pár száz éves, (de legtöbbjük annyi sincs) még erősebb következtetéseket enged levonni. Mondjuk elképzelhető, hogy a táplálékunk és ujj keletű táplálkozási szokásaink szoros összefüggésben lehetnek a krónikus betegségeinkkel és az elhízással? Szerintem igen. Már csak azért is, mert ha nem volt mindennapos bőség élelemből, akkor valahogy raktározni kellett akkor, amikor volt élelem. A raktározásra tökéletességig fejlesztett rendszerünk van. A legmagasabb kalóriaértékkel rendelkező formátumban raktározunk az ételben szűkösebb napokra. Ez pedig a zsír. Itt egy másik kézenfekvő következtetés,… ha eszünk raktározunk, ha nem eszünk, zsírból állít elő a szervezetünk energiát. Egyszerűbben zsírt égetünk. Felhívom a figyelmet arra, hogy itt a „nem eszünk” a lényeg. Ha egy kis bioszt is belevihetek,… az étkezés során természetesen felhasználja a szervezetünk a másik három alapanyagot is és itt energiáról beszélünk. Üzemanyag az agyunknak és az izmainknak. Gyakran egyszerűsítek, mert minden egyes kulcsszó egy egész könyvtárat hordoz maga mögött és hát megérteni akarjuk a hízásunkat. Szóval energia, ami cukor vagy zsír. Glükóz vagy keton test. A glükóz azonnali üzemanyagot biztosít, elsősorban az étkezés alatt, minimális mennyiség raktározódik a májban, de ez csak pár órára elegendő. Az agyunk használja nagyobb mennyiségben, de az izomzatunkban is megtalálható itt kis mértékben raktározódhat is. Azt a mennyiséget, amire a szerveinknek szükségük van a májunk elő is tudja állítani. Mondjuk, ha napokig (vagy hetekig) nem eszünk, nem történik semmi a glükóz ellátásunkban, mert a májunk előállítja zsírból. Van rá szakszavunk is, glükoneogenezis. De mivel a glükóz nem egy szuper üzemanyag mondjuk „gázolaj” szerű, így csak minimális mennyiséget állítunk elő, az igazi a „kerozin”, a keton. A keton testek 20-30%-al több energiát szállítanak. Viszont macerásabb az előállításuk. Mégis ha teheti, a szervezetünk a macerásabb, több energiával ellátó üzemanyagot termeli. Itt jön a csavar, hogy „ha” teheti. De nem sűrűn teheti, mert a modern táplálkozásunk nem ad rá elég időt. Arról nem is beszélve, hogy a cukrot vagy szénhidrátot, mint toxikus anyagot érzékeli a szervezetünk és védekezik ellene. Okosan védekezik. Egy részét hirtelen energiaként semmisítjük meg, másik részét gyakran nagyobb részét, raktározzuk ínségesebb időkre. Ha bele gondolunk egy felnőtt ember naponta úgy 5g cukrot képes felhasználni. Legalábbis ennyi keringhet a vérében. Jól tetszett olvasni… 5 gramm! Egy teáskanálnyi. De erre sincs szükségünk, úgyhogy gyorsan feldolgozzuk.  Méghozzá úgy, hogy a hasnyálmirigy érzékelve a cukor toxint, hirtelen inzulin nevű hormont bocsájt a véráramba. Rengeteg funkciója van az inzulinnak, (később írok róla is bőven) de ez esetben védi a szerveinket a magas cukor szint oxidációs hatásától, ami mellesleg gyulladást is okoz mindenhol. Ezen gyulladások vezetnek a krónikus betegségek kialakulásához. Ahhoz, hogy ne legyen, túlzottan sok cukor a vérünkben, megfelelő mennyiségű inzulinra van szükség. Az állandó szinten tartást úgy képzeljük el, hogy az inzulin egy kulcs szerepét tölti be. A kulcs illik a zárba a sejtjeink egyik oldalán, ami nyitja az ajtót a sejt másikoldalán, ahol besétál a „cukor”, a glükóz a sejtünkbe. Itt zsírrá alakul (valójában triglicerid) és várja az éhes időszakot, amikor is a folyamat visszafelé indul el. Az apró különbség, hogy glükóz kis mennyiségben keletkezik, keton viszont nagy mennyiségben…. keletkezne, ha eljutnánk idáig. De ahhoz fel kellene használnunk, ki kellene merítenünk a cukor készleteinket és itt kezd érdekes lenni a dolog. Ugyanis cukorból, szénhidrátból szinte folyamatos az ellátás. Így folyamatosan termeljük az inzulint, sőt egyre többet, amit a sejtjeink lassacskán megunnak. Hiába illik a kulcs a zárba, már nem nyitja az ajtót. Így megnő vérünkben az erre a funkcióra alkalmatlan inzulin és a glükóz, vagyis a cukor szint. Azt, amikor a sejtek ellenállnak a túl sok inzulinnak, inzulin rezisztenciának hívjuk. A cukor szint megemelkedik ebből lesz a cukorbetegség. A nagyon magas szintű inzulintermelésnek meg van az ára, egy idő után a hasnyálmirigy leállítja az értelmetlen termelést és el is jutottunk a 2-es típusú diabéteszhez. Amit aztán inzulinadagolással próbálunk gyógyítani. Vagyis kezelni. Tehát magas a cukor szintünk, még több inzulint neki, még pumpáljunk egy kis cukrot a sejtjeinkbe, hogy még több zsírt raktározzanak… Ez a folyamat egyértelműen mutatja, hogyha magas az inzulin szintünk, akkor raktározás módban vagyunk… Mond ez nekünk valamit az elhízásról?

Hát nekem igen. Például azt, hogyha az energia szükségletünket szénhidráttal, cukorral oldjuk meg, hiába az alacsony energia (kalória) bevitel mégis raktározás lesz belőle. Hiszen az „okos” szervezetünk véd minket a gyulladásoktól, amit a cukor okoz. Teszi ezt annak az árán is, hogy lejjebb csavarja az energia felhasználásunkat, anyagcserénket, metabolizmusunkat. Hiába az alacsony kalória bevitel, ha annak bizonyos hányada cukor vagy szénhidrát. És ha az, akkor jön az inzulin és megvéd tőle. Lefordítva, hiába eszünk keveset, ha az a kevés egy szint feletti cukrot tartalmaz. És van még egy bibi. A legtöbb hormonunk fordított arányban működik az inzulinnal. Nem megyünk mélyen bele, elég annyi, hogy ha az egyik szint fel, akkor a másik le. De ez nem így van a stressz hormonunkkal a kortizollal. Ha nő a kortizol szint, nő az inzulin szint is. A kortizol lelassít sok folyamatot, mint az emésztést, immunrendszert, regenerálást… stb. Ezért stressz hormon. Stresszes állapotban, ha menekülni kell, a fontosabb folyamatokra van szükség. Ha korlátozott az emésztés, marad az inzulin a vérben és nem kerül felhasználásra. Ezt a trükköt a törzsfejlődés rövid ideig szánta használni, aztán minden vissza a régi kerékvágásba, már ha túléltük a stressz helyzetet. De manapság nem (csak) kiugró a stressz helyzet, mint mondjuk menekülni a tigris elől, hanem hosszan tartó őrlődés, a mindennapok gondja baja. Ez a hormonunk és a hormon háztartásunk nem az állandósult stresszhez alakult ki. Így megint csak a raktározás felé billen a mérleg.

Szóval honnan tudjuk, hogy magas az inzulin szintünk? Hogy, komoly nehézségekbe ütközünk, ha bele szeretnénk férni abba a régi ruhába? Elsőre rögtön tippelhetünk. Ha Amerikában a felnőtt lakóság 80%-a prediabéteszes akkor van esélyünk, hogy a világ ezen felén sincs másképp a helyzet. Tízből nyolc ember… de mi az a prediabétesz? Ha rákeresünk, olyasmit találunk, hogy emelkedett vércukor szint. Még nem betegség, de már közelít… Teljesen hibás. A szervezetünk mindent megtesz, hogy egy bizonyos szint alatt tartsa a vérben a glükóz szintet, vagyis a cukrot, de hogy ezt a normál szintet milyen mennyiségű inzulinnal képes elérni, ez az, ami számít. Ha már emelkedett a vércukor szint, messze túlműködik az inzulintermelésünk, vagy már nem befogadó képesek a sejtjeink. Persze mérhetjük a vércukor szintet, és ha normál értéket mutat a műszer, vagy a vérképünk, megnyugodhatunk. Hát nem. Valójában, természetesen a vér inzulinszinttel kell, hogy tisztában legyünk. De mérnünk sem kell. Ha súlytöbblettel rendelkezünk, van egy kis poci, szinte biztos, hogy magas az inzulin szintünk. Szóval magas inzulinszint, raktározás, esélyek a krónikus betegségekre és hízunk….  Hogyan hozzuk egyenesbe a dolgot? Hát szerintem az a kézenfekvő következtetés, (és tapasztalat) hogy csökkentsük az inzulin szintünket.

Az a baj, hogy az ideológiákon alapuló fogyókúrák legtöbbször ideig-óráig működnek, ha egyáltalán, de nem fenntarthatóak. Azért nem, mert az egyetlen dolog, ami kordában tarthatja az inzulin szintet, az nem más, mint a szénhidrátok és cukrok kordában tartása. És ez nem könnyű, de nem is annyira nehéz. Ott bukik el a legtöbb fogyni vágyó, amikor azt hiszi, hogy nincs sok szénhidrát abban, amit eszik. A rossz hír, hogy szinte mindenben van szénhidrát (és) vagy cukor. A gyümölcs és zöldség félékben is. És még nem is beszéltünk a fruktózról….  akkor most itt egy percre. A fruktóz a hiedelmekkel ellentétben talán a leg ártalmasabb a cukrok közül. Azon egyszerű oknál fogva, hogy csak a májunk képes raktározni a felesleget. Felesleg pedig van bőven, mert ha nem gyümölcsről vagy adalék anyagokról beszélünk, akkor minden más cukor fele arányban, de nagyrészt, fruktóz. Képzeljük el, hogy egy nagyjából 4kg-os szervünk raktározza (zsírrá alakítva) a bevitt cukrok felét. A másik felét az egész testünkben, mondjuk 60-70kg-ban. Ez az arány még rosszabb, ha már van súlyfelesleg. Bár a májunk igen regenerálódó képes és egy kis működő területe is képes a feladatát ellátni, mint a méregtelenítés vagy a már említett glükoneogenezis, (zsírból glükóz és keton) de nagyon nem mindegy, hogy milyen gyorsan. Ha zsírral van tele (zsírmáj) lelassulnak a folyamatok, vagy csak részben teljesülnek. Már ez maga betegség.

Szóval az első lépés, hogy tudnunk kell, hogy mit eszünk és hogy mennyit. Méghozzá pontosan. Itt szoktak a fogyni vágyók hanyatt esni. Nézzünk meg egy rendben lévőnek tűnő napi étkezést. Reggelire müzli tejjel gyümölccsel, kávé, narancslé, délelőtt még valami süti, még gyümölcs. Ebéd mondjuk leves és valamilyen husi valamilyen körettel, kis desszert, délután valami, bármi, majd vacsora, vajas kenyér felvágott, vagy ami maradt ebédről. Napközben kis csoki vagy üdítő és vége is a napnak. Ha ez mondjuk (csak) egy 2000 kalóriás nap és követjük a nemzetközi ajánlásokat, akkor ez 40-60% szénhidrátot tartalmaz. Számoljunk egy kicsit. A  2000-nek a 40%-a az 800. Vagyis 800 kalória szénhidrátból. 1gramm szénhidrát 4 kalória, tehát 200gramm szénhidrát termel 800 kalóriát. Csak érdekesség képp hagyjunk is minden mást, vegyük az „egészséges” részét az említett étrendnek, nézzünk néhány szénhidrát értéket. Egy alma 18g, egy banán 25g, 2dl narancslé 20g szénhidrátot tartalmaz és szinte ugyan ennyi cukrot, fruktózt. A szénhidrátból cukor lesz ugye (kivéve a rost) a cukor meg cukor. Mennyit is képes feldolgozni a rendszer? 5 grammot. Igen, a többi indítja az inzulintermelést és a raktározást. Az evolúció ezt nem így képzelte. Rengeteg szénhidrátot, cukrot fogyasztunk, de legalább gyakran, viszont hízunk is tőle. Itt a lehetőség megint egy következtetésre. Ha kevés szénhidrátot és cukrot eszünk és azt is ritkán, akkor fogyni fogunk? Pontosan. De nézzük részletesebben.

Számtalan állat kísérlet kimutatta, hogy kábítószerre szoktatott állatok, akik kokaint, heroint és cukrot kaptak mindennap, ha lehetett választani, minden alkalommal a cukrot választották. A szénhidrátok és cukrok azt a jelet küldik az agyunknak, hogy nem elég, még éhes vagyok. Hiába ettünk eleget, jön a jelzés, hogy még éhes vagyok. Mert megnő az inzulin szintünk.  De hát mit együnk, amitől nem ugrik meg az inzulin szint? Talán azt, amit az őseink ettek több százezer évvel ezelőtt és amihez a szervezetünk kialakult. Zsírt. Egyszerűbben zsírban gazdag ételeket. A zsírokban gazdag étrend eltelít, az energia ellátásunk megnő, nem befolyásolja szinte egyáltalán az inzulin szintünket így nem megy a jelzés az agynak, hogy még, még, még. Ráadásul vitaminok és ásványi anyagok tárháza. Talán kevesen tudják, hogy a vörös húsok gazdagon tartalmaznak többek közt C vitamint. Érdekesség, hogy Napóleon lovas csapatai jutottak el Moszkva alá, mert megették az elhullott lovakat. Míg a gyalogos csapatok katonái, akik lepényen és szénhidráton meneteltek, hullottak. mint a legyek. Tehát ha tehetjük szénhidrátot és cukrot ne, zsírt igen. A fehérjékről is írok még bőven, most csak annyit, hogy a fehérje megfelelő mennyiségben történő napi beviteléhez nem nagyon kell erőlködnünk. Húsokban, zöldségfélékben, tojásban bőven van belőle. Csak a rend kedvéért napi 80-100g pont elég. Van még egy nagyon fontos eleme az egészséges étkezésnek, ez pedig a nem étkezés. A böjt. Elképesztő pozitív hatása van az egészségünkre, az egész életünkre. A fogyókúrás irányzatok, előszeretettel hivatkoznak tanulmányokra, melyek igazolják az álltaluk preferált, előnyben részesített ételeket, irányzatokat. Gondoljunk bele. Ezek a tanulmányok kizárólag úgy készülnek, hogy felkérnek embereket bizonyos ételek fogyasztására. Majd Ők, heti vagy havi rendszerességgel beszámolnak arról, hogy mit ettek. Elképesztő a szórás lehetősége, szinte lehetetlen megállapítani, hogy minek mi a hatása, hisz több ezer ételt, alapanyagot kellene összevetni egymással. Mondjuk milyen hatással van a szervezetünkre, ha sörrel öblítjük le a bármiből álló ebédünket, és ha van, valamilyen alapbetegségünk az hogyan fér bele a képbe. Oldalakon át tudnám írni a variációkat. Ezek a tanulmányok valószínűleg érdek tanulmányok. A finanszírozó cégek szeretnének valamilyen jól hangzó eredményt elkönyvelni, majd termékekben értékesíteni. Arról nem is beszélve, hogy szinte minden ilyen tanulmány úgy kezdődik, hogy kiválogatják egy pár hetes próba, előtanulmány által a megfelelő résztvevőket. Mondjuk ez a metódus a gyógyszergyártó cégek kedvence. Ha valaki érzékeny a tesztelt gyógyszerre, eleve nem vesz részt a tanulmányban. Csak rontaná az eredményt, de erről is később. Viszont azokat a változásokat, amelyeket az élelem megvonásával váltunk ki a szervezetünkből, pontosan lehet mérni. Minden tanulmány kimutatta böjt során az alábbi elképesztő pozitív változásokat. Ha nem eszünk (mert szénhidrátot sem) csökken az inzulin szintünk. Ez magában minden funkciónkra hatással van. Például nő a növekedési hormonunk, az őssejt termelésünk, elkezdődik a triglicerid felhasználása keton testek kezdik szállítani az energiát. A bélflóránk és a bélfal sejtjei meg újulnak, és ha elég ideig tart a böjt, az egyik leglényegesebb folyamat is beindul, az úgynevezett „autofágia”. Vagyis az elöregedett, működésképtelen, elpusztulni képtelen (senescent, vagy „zombi”) sejtek újrahasznosítása. Ezek a sejtek felelősek a gyulladásos folyamatok szinte mindegyikéért. És van még egy mellékhatás, a felesleges kilók elvesztése. 

 Szóval, ha kicsit is így működik a rendszer, (márpedig kipróbáltam és a válasz igen) akkor vajon volna-e értelme, mondjuk vissza szorítani a szénhidrát vagy a cukor napi bevitelét. Esetleg megpróbálni, hosszabb-rövidebb böjtös időszakokat beiktatni. Szerintem, érdemes kipróbálni. Végül is mit veszíthetünk? Talán a felesleges kilóinkat?